• 1
  • 2
  • 3

Túra balesetek

Túra

Túrázni csak tapasztalt, az adott szakaszt jól ismerő túravezetővel induljanak! Még az úszni jól tudók is viseljék a mentőmellényt! A kenuban elhelyezett csomagokat vízhatlan tartókban helyezzék el, amik úsznak a vízen! A túra alatt a helyzetüket folyamatosan próbálják a parti tárgyakhoz viszonyítani (épületek, hidak, folyami kilométer, vízi műtárgyak)! Túra közben a túlzott alkoholfogyasztás végzetes lehet! Csoportos túra esetén a csoport lehetőleg próbáljon együtt maradni! Törekedni kell arra, hogy minden kenuba legalább egy tapasztalt személy üljön! A kenuban ülők a vízen a sodorvonalban ne kapaszkodjanak bele fába, ágba, mert borulhatnak. MENTÉS ESETÉN: A vízen borulás esetén első a személyek mentése! Személy mentésénél igyekezzenek a vízbe jutottat a partra vontatni, ne a kenuba beemelni mert az szintén felborulhat! Mentésnél soha ne próbálkozzanak a sodrásban a kenu megállításával, igyekezni kell a parthoz közel megállítani a kenut. Ha már mindenki biztonságban van, csak akkor fogjanak neki a tárgyak mentésének. HA ÖNERŐBŐL NEM MEGY A MENTÉS, HÍVJANAK SEGÍTSÉGET a 105-ös vagy a 112-es számon. A jelzésnél az alábbi információra van szükség a gyors segítségnyújtáshoz: Mikor és hol szálltak vízre? Hol történt a borulás (parti tereptárgy, épületek, hidak, folyami kilométer, vízi műtárgyak megadásával)? Hányan vannak veszélyben? A jelző személy telefonszáma. forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Fontos információk

  • All
  • Baleset
  • Csónak
  • Jég
  • Vizibicikli
  • Védőfelszerelés
  • Vízen
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Kötelező a mentőmellény a gyerekeknek!
    Read More
    • Védőfelszerelés
  • Kötelező felszerelés a csónakban
    Read More
    • Védőfelszerelés
  • Az előírásokat mindig be kell tartani a biztonságos használatához!
    Read More
    • Vizibicikli
    • Vízen
  • Kötelező felszerelésnek benne kell lenni a csónakban!
    Read More
    • Csónak
  • Mindig legyen képzett túravezető!
    Read More
    • Baleset
  • Azonnal értesítsük a 112-es segélyhívó számot!
    Read More
    • Jég

Az oldal fenntartója

A Fertő Tavi Speciális kutató és Mentő Vízipolgárőr Egyesület olyan egyesületi formában működő társadalmi szervezet, melynek célja és feladatai: A közrend és közbiztonság - külön kiemelve a vízi közlekedést-, a bűncselekmények és a balesetek megelőzése, gyermek- és ifjúságvédelem, katasztrófa elhárítás, környezet- és állatvédelem, tagjai, önkéntesei és más polgárőr egyesületek oktatása, képzése.


Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőrség

9400 Sopron, Patak utca 10.

Telefon: +36 20 322 1286

Segélyhívó: +36 21 221 0108

info@fertovp.hu


Lépj kapcsolatba velünk!